Gyakorlati oktatás B kategóriában

A magabiztos közlekedéshez vezető út

A gyakorlati oktatás részletei

Jogszabály szerint a forgalmi vizsga előtt minimum 29+1 órát*, valamit 580 km-t kell levezetned. (*Egy óra 50 perc hosszú.)

Ezt az alábbi elosztásban szükséges teljesíteni:

Alapoktatás

Időtartam: 9 óra

Az alapoktatás során a tanulók a jármű biztonsági ellenőrzését, technikai kezelését, a jármű feletti uralmat sajátítják el. A gépkocsi főbb részeinek bemutatásához és a biztonsági ellenőrzés elvégzéséhez a jármű kezelési útmutatójában meghatározottakat alapul kell venni.

A járműkezelés elsajátítása a cél, többek közt az elindulás, megállás, kuplung kezelése, hátramenet, kormányzás, elindulás emelkedőn, különböző parkolások.

Városi vezetés

Időtartam: 14 óra

A főoktatási rész a kötelezően teljesítendő alapoktatási órák teljesítését követően kezdhető meg.

Legnagyobb részt teszi ki a tanulás során, valamint a vizsga is ilyen körülmények között zajlik majd.

Megtanulod összhangba hozni a szem-kéz-láb koordinációt, figyelni a közlekedési táblákat, felveszed a közlekedési ritmust.

Sok mindenre kell egyszerre figyelni, amihez időre és sok gyakorlásra van szükséged. Ne izgulj, össze fog állni a fejedben és utána már nem is lesz ijesztő!

Országúti vezetés

Időtartam: 4 óra

Cél a nagy sebességgel való haladás megszokása és a jármű feletti uralom megtartása. Emelett az előzést is gyakorolhatod az autópályán és országúton.

Éjszakai vezetés

Időtartam: 2 óra

Az éjszakai vezetést mi ténylegesen éjjel oktatjuk. Fontosnak tartjuk, hogy gyakorold a sötétben való vezetést, hogy megszokd az új ingereket, körülményeket, melyeket éjszaka tapasztalsz. Ilyen pl. a szembejövő jármű lámpája, a kivilágítatlan utakon való közlekedés, a látótávolság csökkenése.

Forgalmi vizsga

Időtartam: 1 óra. A forgalmi vezetés vizsga időtartama 60 perc, melyből a vizsgázónak a közúti forgalomban járművet vezetnie 50 percen keresztül.

A vizsga az elindulás előtti ellenőrzéssel, majd a fékpróbával indul.

A vizsga során a vezetés mellett egy parkolást és egy megfordulást kell sikeresen teljesíteni.

Miért minket válassz?

Az oktatás teljes mértékben személyre szabottan zajlik. Odafigyelünk az tanulóink előzetes és jelenlegi tudására, azokra építünk. Az egyéni haladás során a tanuló képességeihez mérten tervezzük meg az egyes órák felépítését.

Az értékelés és visszacsatolás folyamatos az oktatók részéről. Az oktató az órák során nyugodt légkört biztosít, tanít, türelmesen magyaráz. Ki ne szeretne ilyen körülmény között vezetni?

Az oktató célja is az, ami neked - hogy megtanulj vezetni. Bátran kérdezhetsz a gyakorlati oktatás során is, szeretjük a kérdéseket!

Mi tényleg vezetni tanítunk meg - nem csak a kötelező órákat letudva és a vizsgaútvonalakat végig járva. A vizsgaútvonalakat megmutatjuk, hiszen a városi közlekedés során érintitek őket, de az elsődleges célja ennek is az, hogy megtanulj közlekedni.

A vizsgázás tisztán zajlik, nincs boríték.

A vizsgarendszer jelenleg sajnos a hibákra koncentrál: a forgalmi vizsga sikertelen lesz, ha ezt a feladatot, manővert elrontod. Ezzel ellentétben mi a jó dolgokat erősítjük benned, azt nézzük, hogy mit tudsz már. Így építjük a magabiztosságodat is a vezetési készséged fejlesztése mellett.

Ebben segít a próbavizsga intézménye! *

* Mi is az a próbavizsga?

Amikor az iskolavezető bújik bele a vizsgabiztosi szerepbe. Mit jelent ez számodra? 50 perc vezetést, ugyanolyan körülmények között, mint amilyen a forgalmi vizsgán lesz, tehát a városi vezetés alatt végrehajtasz egy parkolást és egy megfordulást is. A próbavizsga végén az iskolavezető fejlesztő értékelést ad, ami elősegíti az éles vizsga sikerességét. Mindezt egy gyakorlati óra áráért, felár nélkül! Mi a legjobb ezen kívül benne? Hogyha a próbavizsga sikeres, viszont az éles forgalmi vizsga sikertelen lesz, a következő forgalmi vizsga árát az iskola állja. Élj a lehetőséggel!

Technikai információk

  • Rugalmas fizetés - minden óra után az oktatónál tudod rendezni az adott óra díját készpénzzel vagy kártyával, vagy ha neked kényelmesebb, utalhatod a díjat. Ez azt is jelenti, hogy nem kérünk előre befizetni 10 óra gyakorlati óra díját, hacsak Te nem szeretnéd előre egy nagyobb összeggel feltölteni az egyenlegedet.
  • A rendszerünk másodperc alapon számol, így valóban annyit kell fizetned, amennyi ideig az oktatás tart.
  • Oktatóink órarendjét az egyes oktatók aloldalaira kattintva találod. Így már akár előre kinézheted, kinél szeretnél vezetni tanulni.
  • Időpontot az E-Klikk nevű applikációban foglalhatsz majd az oktatóhoz rendelést követően. Az applikációról itt olvashatsz bővebben.
  • Az oktatási helyszíneket itt találod.

Illés Bence

Nagyon színvonalas oktatás, segítőkész ügyintézés, megfelelő tájékoztatás

"Az online KRESZ helyett bátran ajánlom a helyszíni személyes kurzust, gyakorlati, megtörtént esetekkel és érdekes módon adják át a szükséges tudást, ami nagyon hasznos lesz később a forgalomban is."

Takács Réka Gyöngyvér

Stresszmentes, jó hangulatú, valódi tudást adó órák

"A kategóriás jogsit szereztem köszönhetően Koczóh Tamás oktatónak. A legjobb döntés volt, hogy ide jöttem és Tominál tanultam. Kis létszámú az oktatás, így mindig mindenkire jutott idő.”

Pardavi Ákos

Úgy érzem, valóban figyelmet fordítottak az egyéni fejlődésemre

"Az oktatók rendkívül türelmesek, segítőkészek és szakmailag felkészültek, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy magabiztosan sajátítsam el a vezetés alapjait. Az órák jól szervezettek, a gyakorlati képzés pedig kiváló."

Maradt még kérdésed?

Add meg a telefonszámodat, és visszahívunk!

Kérjük, fogadd el az adatvédelmi szabályzatot

info@jovoautosiskola.hu

+36 70 680 8010

1122 Budapest, Városmajor u. 6. Fsz. 2., 2-es kapucsengő

Ügyfélfogadás

Hétfő: 13:00 - 18:00
Kedd: 8:00 - 12:00
Szerda: 13:00 - 18:00
Csütörtök: 8:00 - 12:00
Péntek: 13:00 - 16:00

© Jövő Autósiskola 2026 | Adatvédelmi politika | Weboldal: Vagabond Webdesign

Jövő Autósiskola
Adatkezelési áttekintés / Privacy Overview

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk neked. A sütik adatait a böngésződ tárolja, és olyan funkciókat lát el, mint például hogy felismeri, amikor visszatérsz az oldalunkra, és segít nekünk abban, hogy megértsük, a weboldal mely részeit találod a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.